Tisztelt Olvasó!

Endegje meg, hogy röviden bemutatkozzam. Ferge Bernadett vagyok és Hatvanban lakom kis családommal. Jelenleg időm jelentős részét a kisfiammal való foglalkozás teszi ki, születése előtt pedig közgazdászként tevékenykedtem. Emellett egy egyetem hallgatója is vagyok. Hobbim természetesen a kutyázás, de emelett elég sokféle terület érdekel, többekközt az utazás, kerékpározás.
 
   
 
Mindig is voltak és lesznek is kutyáim. A kutyák már gyermekkoromtól kezdve meghatározó szerepet töltöttek be az életemben. Családunkban több fajta kutyus is élt, a kuvasztól kezdve a pointeren át a bobtail-ig. míg egyszer 1999-ben egy állattenyésztési szaküzletben megláttam a nagy fekete "bundás mackót". Szerelem volt első látásra. Elragadott impozáns és arisztokratikus megjelenése, magabiztossága, intelligenciája. Tetszett, hogy ebben a kutyában együtt jelenik meg a tekintély és erő, jelentős mérete mellett pedig kecses és nemes küllemű.
 
   
 
Miután kiállításokon páromnak is bemutattam újdonsült kedvencemet, természetesen ő is azonnal beleszeretett. Így nem is volt szükség hosszas rábeszélésre, 2000. áprilisában megvásároltuk első orosz fekete terrier kutyusunkat: Black Blues Aramist.
 
   
 
 
   
 
Pár évvel később, 2003-ban játszópajtást kerítettünk Aramis számára, így aztán Black Cabaret Nyinával (Sonja) bővült a család. Kiállítási terveink nem voltak, kizárólag házi kedvencként került hozzánk Sonja. Látván azonban, hogy milyen szép kiállású kutyává cseperedik, ezért döntöttünk úgy, hogy megpróbálkozunk a kutyakiállításokon is helyt állni.
 
   
 
 
   
 
 
   
 
Mivel Sonja kiállításokon is biztató eredményeket ért el, ezért is döntöttünk úgy, hogy megalapítjuk kennelünket. Kennelalapító szukánk így Sonja lett.
 
   
 
2005. júniusában megszületett az első, "A" alom, melyben 13 gyönyörű kölyök látott napvilágot. Ebből egy kan ( Gigantic Paw of Shaggy Addynuff ) és egy szuka kutyus ( Gigantic Paw of Shaggy Anissa ) a kennelünkben maradt.
 
   
 
2006 nyarán Moszkvából került kennelünkbe 2 kutyapár a Zolotogo Grada Kennelből. Elsőként Kyra leányzó ( Hanna s Zolotogo Grada ) érkezett, majd egy igen temperamentumos kisfiú, Noka ( Sha-Nok Bogatir s Zolotogo Grada ) követte őt. 2007 tavaszán pedig egy kedves orosz tenyészetből, a Chigasovo kennelből került hozzánk egy kislány kutyus, Masha ( Kalina Krasnaya iz Chigasovo ).
 
   
 
Bízunk benne, hogy hozzájuk fűzött reményeinket beváltják.
 
   
 
Mindannyian boldogok vagyunk, hogy ilyen hűséges, odaadó kutyusokkal bővült a család, akik rengeteg örömet szereznek nekünk, családtagjainknak és barátainknak nap mint nap.
 
   
 
Az orosz fekete terrierek jelleme igen szigorú, de ennek ellenére kiváló kapcsolatban van a gyermekünkkel, óvják őt, sőt gyengédek vele szemben, mindent megengednek neki. Különösképpen Kyra anyáskodik felette, nyugodt lélekkel rábízhatjuk kisfiunkat a szakállas dadára. Zúgolódás nélkül tűri az afféle vizsgálatokat, mint például fülrángatás, illetve hogy mennyire erősen ül a szájában a nyelve és a fogai.
 
   
 
 
   
 
2007-ben, a második alom születésekor úgy döntöttünk, hogy igazi oroszos hangzású névre változtatjuk meg kennel nevünket, igy a korábbi "Gigantic Paw" helyett "Bogoroditskoi" néven működik tovább tenyészetünk.
 
   
 
Itt szeretném megragadni az alkalmat és szeretném megköszönni elsősorban a páromnak, kisfiamnak és szüleimenk mindazt a sok segítséget, türelmet, amit a kutyázás során nyújtanak nekem, Magyar Móninak pedig azt a sok önzetlen segítséget - mind kiképzés terén, mind az élet egyéb területén is - amit eddig nem sok embertársamtól kaptam.
 
   
 
Mit is lehetne írni a zárszó erején? Kívánom, hogy Önök is megtalálják kedvencükben mindazt a sok örömet, amit egy orosz fekete terrier tud nyújtani. Boldog, egészséges és hosszú életű orosz fekete terriereket kívánok!
 
   
 
"A kutya egy ösvény az égbe, az utolsó angyal a Földön. Képzeljék el, mivé vált volna az ember, ha nem a majomtól származna, hanem a kutyától. Az ember lelke kétség kívül jóságosabb, tisztább és magasztosabb lenne."

/ Grigorij Gorin /
 
   
 
 
   
 
Ferge Bernadett
 
 
 
   
   
 
 
Copyright © 2005 MEMO-Tech Kft.  Minden
     
jog fenntartva. webdesign & develpoment by 4brainz - webdesign & develop